Hova tűnt az életem? - Gyászfeldolgozás a diagnózist követően

Egy krónikus betegséggel való szembesülés rengeteg különböző érzelmet hívhat elő belőlünk. Egyszerre érezhetünk megkönnyebbülést, hiszen hosszas küzdelem után végre tudjuk, hogy mi történik a testünkkel, és egyszerre érezhetünk sokkot is, mert ez egyúttal azt is jelentheti, hogy minden, amit korábban magunkról, az egészségünkről és a világról tudtunk, megváltozik. Hirtelen minden veszélyesnek és kiszámíthatatlannak tűnhet, az új helyzethez való alkalmazkodás során pedig ténylegesen egy gyászfolyamaton megyünk keresztül. A gyász azonban nem korlátozódik az egészségünkre, hanem az életünk legkülönbözőbb területein megjelenhet: elképzelhető, hogy teljesen át kell alakítanunk az életmódunkat, a karrierünket és a társas kapcsolatainkat is. Úgy érezhetjük, hogy veszélybe került az anyagi biztonságunk és a szabadságunk, az egészségügyben tapasztaltak hatására pedig még a méltóságunk is megkérdőjeleződhet. Ilyenkor azonban nem csak azt gyászolhatjuk, ami már nincs, hanem azt is, ami lehetett volna - a jövőképünk is teljesen átalakulhat, ezt nevezzük prospektív gyásznak.

Elisabeth Kübler-Ross a gyász öt fázisát különböztette meg: a tagadást, a dühöt, az alkudozást, a depressziót és az elfogadást. Bár mindannyian máshogy dolgozzuk fel a veszteségeinket, ezek ismerete segíthet abban, hogy felismerjük az érzéseinket és megértsük, pontosan milyen folyamaton megyünk keresztül.

1. Tagadás

A gyász első fázisában tipikus reakció lehet a sokk: hirtelen úgy érezhetjük, el sem tudjuk képzelni, hogy ez tényleg a valóság, ami éppen velünk történik. Az énünk ilyenkor általában tagadásba menekül - ez egy természetes reakció azokkal az információkkal szemben, melyek most még túl fájdalmasnak tűnnek. Elképzelhető, hogy az első gondolataink ezek lesznek: "Ez nem lehet igaz!", "Ez biztosan nem történhet meg velem!", vagy "Az orvosnak tévednie kell".

2. Düh

Ha túl vagyunk a kezdeti sokkon, a veszteség tudatosság válása óriási indulatokat szülhet. Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy az élet igazságtalan, és lehet, hogy egyszerre fogunk haragudni önmagunkra, a környezetünkre és az egész világra. Lehet, hogy megpróbálunk felelőst keresni az állapotunkért ("Vajon én tettem valami rosszat? Lehet, hogy nem mentem el időben vizsgálatokra?"), azonban ilyenkor fontos lehet reálisan szemlélnünk a helyzetet és emlékeztetnünk magunkat arra, hogy nem mi tehetünk róla, hogy betegek lettünk. A düh fázisában megjelenhetnek a "Miért pont én?", "Mit tettem, amivel ezt érdemeltem?"-típusú gondolatok is. Elképzelhető az is, hogy irigységet fogunk érezni, amikor azt látjuk, hogy mások élete "rendben van", ők egészségesek és nem kell azokkal az érzésekkel küzdeniük, amikkel nekünk. Ilyenkor jó lehet tudatosítanunk, hogy a düh a gyászfolyamat természetes része, amit véletlenül sem kell elnyomnunk, és nem kell úgy tennünk, mintha minden rendben lenne.

3. Alkudozás

Az alkudozás szakaszában könnyen vissza-visszatérhetünk oda, hogy eljátszunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha... "Mi lenne, ha visszamehetnék az időben?" "Mi lenne, ha én is egészséges lehetnék?"

Ilyenkor úgy érezhetjük, hogy az élet rendkívül igazságtalan, és gyakorlatilag bármit megtennénk, hogy az egészet visszacsináljuk és akár csak egy napra visszakerüljünk a korábbi valóságunkba, amikor még minden rendben volt. Lehet, hogy magunkkal, vagy egy felsőbb hatalommal kezdünk alkudozni, hogy hadd ne kelljen ebben a helyzetben lennünk ("Soha többet nem teszek semmi rosszat, csak ne kelljen éreznem ezt a fájdalmat").

4. Depresszió

A gyászfolyamatban el fog érkezni az a pillanat, amikor már túl vagyunk a kezdeti sokkon, és többé már alkudozni sem szeretnénk, mert képesek vagyunk teljes valójában látni a helyzetet. Ilyenkor nagyon mély és nehéz érzésekkel találhatjuk szembe magunkat: lehet, hogy elveszítjük a motivációnkat, a jókedvünket és az energiánkat, folyamatosan fáradtnak és kimerültnek érezzük magunkat. Lehet, hogy sokkal visszahúzódóbbá válunk, már nem szeretnénk társaságba sem menni, mert egyszerűen nem leljük örömünket a szociális programokban. Még az is megerőltetővé válhat, hogy válaszoljunk a barátaink üzeneteire, a munkahelyi e-mailekre, egyszerűen csak egyedül szeretnénk lenni. Ilyenkor különösen fontos lehet, hogy felismerjük ezeket a nehéz érzéseket és olykor megkérdezzük magunktól, hogy "Mire van ebben a helyzetben szükségem?". Jó lehet emlékeztetnünk magunkat arra is, hogy nem kell egyedül megküzdenünk mindezzel.

5. Elfogadás

A gyász utolsó szakaszában úgy érezhetjük, hogy az érzelmeink végre kezdenek stabilizálódni. Ez nem azt jelenti, hogy a fájdalom teljesen elmúlik és már soha többet nem kell nehéz érzésekkel szembenéznünk, hanem azt, hogy mintha kezdene kialakulni az "új normális". Elkezdjük megtanulni, hogy hogyan élhetünk a számunkra legmegfelelőbb módon az új életünkben, és ténylegesen adaptálódunk a mindennapi kihívásokhoz. Lehet, hogy az életmódváltás már rutinná válik, a munkánkat megtanuljuk összehangolni az orvosi időpontokkal, a társas programjainkat pedig úgy tudjuk alakítani, hogy az kompatibilis legyen az egészségi állapotunkkal. Képessé válunk rá, hogy együtt éljünk a veszteséggel.

Bár a gyász szakaszainak ismerete segíthet az érzéseink keretezésében, fontos megjegyezni, hogy a veszteségfeldolgozásnak nincs egyetlen jó módja. Mindannyian egyediek vagyunk és máshogy éljük meg ezeket a szakaszokat. Elképzelhető, hogy a szakaszok nem pont ebben a sorrendben fogják egymást követni, vagy különböző időtartamúak lesznek, illetve az is előfordulhat, hogy valamelyik szakaszon mi magunk nem megyünk keresztül. Lehet, hogy egy-egy nehezebb életesemény hatására visszakerülünk egy "korábbi" fázisba, például pont akkor, amikor már úgy érezzük, hogy végre jobban vagyunk. Ezt akár még nehezebbnek is megélhetjük, hiszen könnyen kialakulhat bennünk az a hiedelem, hogy "Most már sosem leszek jobban!?". Ilyenkor azonban jó lehet tudatosítanunk, hogy ez akár a gyászfolyamat természetes része is lehet.

Bár kecsegtetőnek tűnhet, a gyászfolyamatot nem fogjuk tudni egyszerűen csak kihagyni. A mély érzésekkel való szembenézés önismereti munkát igényelhet, de végső soron megtérül, hiszen ez teszi lehetővé, hogy alkalmazkodjunk az új életünkhöz.

Mit tehetünk, hogy támogassuk magunkat ebben a folyamatban?

• Ismerjük fel és ismerjük el az érzéseinket. A gyász egy sor kellemetlen és nehéz érzést fog magával hozni (úgymint dühöt, szomorúságot, irigységet vagy éppen szorongást), azonban ezek a veszteség természetes velejárói.

• Ismerjük fel a szükségleteinket! Olykor jó lehet megkérdezni magunktól, hogy "Mire van szükségem ebben a helyzetben?" Lehet, hogy lesznek időszakok, amikor egy kicsit egyedül szeretnénk lenni, lesz, amikor el akarjuk terelni a gondolatainkat, vagy éppen újra és újra meg akarjuk osztani a fájdalmunkat a szeretteinkkel. Ez pedig teljesen rendben van.

• Keressünk támogatást! Rendben van segítséget kérni és támogatást keresni. Lehet, hogy ezt a támogatást a barátunk vagy a családunk fogja megadni, de elképzelhető, hogy lesz, amikor sorstársak segítségére lesz szükségünk.

• Figyeljünk az egészségünkre! Bár ez a gyászfolyamatban fokozottan nehézzé válhat, a szervezetünk meghálálja, ha megadjuk neki a megfelelő gondoskodást - elegendő alvás, pihenés, vagy éppen sport formájában.

• Ha egyedül nem megy... Jó lehet emlékeztetni magunkat arra, hogy rendben van szakember segítségét kérni, ha úgy érezzük, hogy már nem tudunk egyedül megküzdeni a nehéz érzésekkel.

Kép forrása: pexels.com